Kővári Péter (MTK), Székely Gábor (PFLA), Pap Tamás (MTK) és Milkó Dávid (MTK) után Milkó Dániel is egyesületünktől tudott magasabb szintre lépni edzői pályafutásában. Gödöllőn nem titok, hogy tehetségközpontként a játékosok mellett az edzőknek is remek lehetőség – akár ugródeszka is – a szakmai együttműködés a kiemelt akadémiákkal, szakmai partnerekkel.
Dana az U11-es korosztályt kapta meg a fővárosiaknál, így várhatóan több, tehetségközpontunkból az MTK-hoz távozó játékossal is együtt fog dolgozni a jövőben. Az előző idényben U13-mas egyesületünket irányító szakemberrel beszélgettünk az új kihívásokról:
– Az MTK Budapestnél folytatod edzői karriered, mikor jött a megkeresés, kellett-e gondolkodni az elfogadásán?
– Az MTK megkeresése Kővári Péteren keresztül történt még 2022 márciusában. Volt több beszélgetésünk a tavaszi szezon folyamán, végül április-május környékén volt már tisztán látható, hogy egyesületet fogok váltani. A döntésen nem kellett sokat gondolkodnom, mivel szakmailag nagy előrelépésnek számít egy kiemelt akadémia, viszont a közegtől, kollégáktól és barátoktól nem volt egyszerű elszakadni.
– Melyik csapatnál kezdted meg a munkát?
– Az U11-es korosztályt kaptam meg, az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy nagyon jó közösséget alkotnak a srácok, amibe elsősorban nekem kell beilleszkednem, alkalmazkodnom az új közeghez.
– Mik az első benyomások az akadémiai / előakadémiai közegről?
– Szakmai és pedagógiai szempontból is jól felépített és felkészült edzői közegbe tudtam becsatlakozni. Mivel még újnak számítok itt, fontosnak tartom az edző kollégák meglátásait, visszajelzéseit mind szakmai, mind pedig pedagógiai és szervezési szempontból is. Ez számomra nagy segítség abban, hogy minél gyorsabban fel tudjam venni a ritmust.
– Mit üzensz volt csapatodnak, illetve a gödöllői kollégáknak, barátoknak?
– A gödöllői 2009-es korosztálynak annyit üzennék, hogy köszönöm nekik a tavalyi évet, hogy ilyen nagy lelkesedéssel, motiváltsággal és kedvvel jöttek edzésekre és mérkőzésekre is, aminek meg is lett az eredménye a tavaszi szezon folyamán. Az, hogy ennyit fejlődtek, az saját maguknak és annak köszönhető, hogy nagyon jó közösséget alkotnak. A gödöllői edzőkkel pedig igyekszem tartani a kapcsolatot továbbra is. Rengeteget segítettek az elmúlt évek során, és az, hogy most itt tartok edzői karrierem során, az ő érdemük is!
Sok sikert kívánunk pályafutásod új fejezetében, Dana!
