U19: Hajrában szerzett kapusgóllal nyertünk a Gyöngyös ellen

Ács Gergely ezúttal centerként szállt be a mérkőzésbe, és győztes gólt szerzett.

U19
Gödöllői SK-Gyöngyösi AK 2-1

Gödöllői SK: Szakács, Lakatos, Lados, Ujvári, Tuba, Papp, Dékány, Gáspár, Kristóf, Ignátz, Dóra.

Kispad: Barna (Lados, 74.), Ács (Tuba, 79.)

Sárga lap: Ignátz (80.)

Gólszerző: Dékány (35.), Ács (84.)

U19-es csapatunk a Gyöngyösi AK-t fogadta bajnoki mérkőzésen. A találkozót ellenfelünk kezdte jobban, többször próbáltakoztak lövéssel, de Szakács kapuja nem forgott veszélyben. Csapatunk sok hibával játszott, főleg ezekből tudtak kapura törni a vendégek.

A vezetést mindezek ellenére csapatunk szerezte meg: Kristóf gyorsan elvégzett bedobásából Ujvári indult meg a bal szélen, beadására középen ketten érkeztek. Ignátz feje fölött elszállt a labda, így a hosszún érkező Dékány higgadtan a jobb alsóba tudott passzolni. (1-0)

Sokáig nem örülhettünk az előnynek, a 42. percben jogosan megítélt büntetőből egyenlíteni tudott a GYAK, hiába érezte Szakács az irányt, a labda a hálóban kötött ki. (1-1)

A fordulás után jobban domináltuk a mérkőzést, de a magasabb sebességfokozat hiányzott a csapatból. Többször is próbálkoztunk lövéssel, de ezeket vagy a kapu mellé, vagy a kapus ölébe lőttük. A hajrában már-már elkönyvelhette mindenki a pontosztozkodást, de ekkor jött a csereként mezőnybe beálló kapusunk, Ács Gergely. Dóra külsőzött Barna elé, aki Gáspárnak passzolt középre, ő pedig három védő gyűrűjében az alapvonal felé pöckölt. A kapus elindult, de Ács érezte kollégájának hezitálását, így a labdára elsőként odaérve a hosszú alsóba passzolta a labdát, beállítva ezzel a végeredményt (2-1).

Nagy Dániel értékelője: – Kiváló időben jól előkészített füves pálya várta a csapatokat. Ellenfelünk támadólag lépett fel ami kicsit meglepett minket és ez sok technikai hibákban mutatkozott meg, így csak a félidő közepén tudtunk egy szélen vezetett támadásból helyzetbe kerülni amit rögtön Ujvári M. beadásából Dékány L. váltott gólra. Sajnos a félidő vége elött ellenfelünk tizenegyeshez jutott amelyet értékesített, így a félidőben 1-1 állással vonultunk pihenőre. A 2. félidőben sem tudtunk nagyon ellenfelünk fölé kerekedni, mindkét csapatnak voltak lehetőségei a vezetés megszerzésére. Végül ez nekünk sikerült a csereként beálló Ács G. a 84. percben szerzett találatával, amivel megnyertük a mérkőzést. 

A mérkőzés galériája a képre kattintva elérhető: