Gödöllői SK-Mezőkövesd-Zsóry FC 2-2
Gödöllői: Szakács G., Lakatos, Varró B., Ujvári, Papp M., Dékány, Gáspár, Kristóf., Ignátz, Dóra, Barna.
Kispad: Ács, Lados (Ujvári, 81.), Tuba (Ignátz, 58.)
Gólszerző: Ujvári (9.), Gáspár (12.)
Nagy Dániel értékelője: – A mérkőzés viharos erejű szélben ment le, mely meghatározta a forgatókönyvet. Az első félidőben 2 gyors góllal már a 12. percben kétgólos vezetést szereztünk, ezután még több lehetőségünk volt nagyobb előny megszerzésére de sajnos ellenfelünk egy kontra támadást szépen vitt végig, és gólt szerzett, így 2-1-es vezetéssel fordultunk. A második félidőben a mezőkövesdi csapat nagy nyomást helyeztt ránk, de védekezésünket nem tudták feltörni. Támadásaink sajnos ritkán jutott el az ellenfél tizenhatosáig. A 75. percben egy szögletet követően sajnos nem megfelelően koncentráltunk, és kommunikáltunk, ezért ellenfelünk kiegyenlített, mely egyben a mérkőzés végeredménye is lett.