U14, U15: Hat pont a két élcsapat ellen

U14-es csapatunk a listavezető UTE, U15-ös csapatunk a Paksi FC ellen tartotta otthon a három pontot.

U14
Gödöllői SK-UTE 4-3

Gödöllői SK: Körtvélyesi – Nagy Z., Benyó-Romero, Vertse, Rejtő, Toldi, Kosztolni, Horváth K., Németh M., Pataky K., Egervári.

Kispad: Kmetykó, Mihók (Toldi, 68.), Gulyás (Benyó-Romero, 41.), Hasznosi (Egervári, 74.), Juhász Á. (Horváth K., 62.), Pataki Á. (Németh M., 41.)

Sárga lap: Nagy Z. (59.)

Gólszerző: Rejtő (7., 80.), Egervári (50., 57.)

Csapatunk jó iramban kezdte a mérkőzést, melynek a 7. percben meg is lett az eredménye. Egy szabadrúgásunk a felsőlécen csattant, a lehulló labdára pedig Rejtő ért oda elsőként, és fejelt a kapuba. (1-0). Nem örülhettünk azonban sokáig, mert a 9. percben már egyenlített is az ellenfelünk Dian találatával (1-1). A szünet előtt pedig a vezetést is magához tudta ragadni a listavezető UTE, Veres talált kapunkba (1-2).

A szünetben rendeztük a sorokat, és egy jóütemű kiugratás után ellenfelünk kapusa a büntetőterületen kívül szabálytalankodott, amiért piroslapot mutatott fel a játékvezető Virányinak, aki a kispadon kezdte a mérkőzést, de az első játékrészben sérülés miatt pályára kellett lépnie, így a vendégek kapuját a mezőnyből visszalépő Dian védte a folytatásban.

A kiállítás utáni szabadrúgásból Egervári védhetetlenül tekert a bal felsőbe (2-2), majd néhány perccel később, az 57. minutumban büntetőből volt eredményes, a pályán kívülről érkező, őt kizökkenteni igyekvő megjegyzések hatására sem remegett meg a lába (3-2).

A folytatásban is több lehetőségünk volt, de az újabb gólra a 80. percig kellett várni, amikor Rejtő egy – a kaputól közel 40 méterre levő – szabadrúgást tekert a hosszú felső irányába, kihasználva azt, hogy mezőnyjátékos állt a kapuban, így a labda a kapuba hullott. (4-2). A mérkőzés vége is hagyott még izgalmakat, hiszen a hosszabbítás utolsó perceiben szépített az UTE, de ezen felül újabb gól már nem esett. (4-3)

Horváth Krisztián nyilatkozata: – A csapat győzelmet aratott a listavezető Újpest ellen, egy igen jó ritmusú igazi, izgalmas mérkőzésen. Kombinatív játékban az ellenfelünk fölé tudtunk nőni, ahol igazi “Csapatként” küzdött, játszott mindenki. Jó volt érezni, hogy mindenki szerette volna ezt a sikert. Az átmenetekben nagyon erős volt az ellenfelünk, melyet több esetben is nehezen tudtunk csak kontrollálni, de úgy érzem összességében megérdemelten nyertünk. Ezzel a szép sikerrel el is dőlt, hogy a 2009-es csapatunk jövőre az alap csoportban fog tovább versenyezni. Gratulálok mindkét csapat játékosainak!

A mérkőzés galériája a képre kattintva elérhető:

U15
Gödöllői SK-Paksi FC 3-1

Gödöllői SK: Debreczeni – Benyó-Romero, Juhász, Egervári, Mészáros, Németh M., Veszely-Kiss, Bucsai, Kőhalmi, Szeles, Varga.

Kispad: Komár, Kosztolni (Egervári, 41.), Brinza-Balázs (Benyó-Romero, 32.), Kiss Á.

Sárga lap: Szeles (27.), Egervári (39.)

Gólszerző: Veszely-Kiss (18.), Bucsai (30., 56.)

U15-ös csapatunk a fizikailag és játéktudásban is jó erőt képviselő Paksi FC-t látta vendégül. A találkozót jobban kezdtük, az első perctől nagy erőket mozgósítottunk, hogy itthon tartsuk a három pontot. A gólveszély mindkét csapatban benne volt, mi akcióból és kontrából, míg a paksiak főleg pontrúgásokból veszélyeztettek.

Az első találatra a 18. percig kellett várni, amikor egy szögletet követően középen felpörgött a labda a kapu felé, a felsőlécen csattant, majd a kipattanót Veszely-Kiss a bal oldali kapufát érintve juttatta a hálóba. (1-0)

A folytatásban is mi kezdeményeztünk többet, melynek az eredménye újabb gól lett: A 30. percben Bucsai volt határozottabb az őt fogó védőnél a mi térfelünkön, így lendületből tudta a kapura vezetni a labdát. A kaputól 15 méterre lövőcsellel visszavette jobb lábára a labdát, majd egy igazítás után a jobb alsóba bombázott (2-0).

A 32. percben a mi térfelünkön Benyó-Romero kapott labdát, majd hátulról egy szükségtelenül keménynek tűnő becsúszó szereléssel közrefogta lábát az egyik paksi támadó. Santi nem tudta folytatni a mérkőzést – mint később kiderült, disztális tibia törtést szenvedett – , védőnknek ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk.

Védőnk kényszerű cseréje után indulatosabbá vált a mérkőzést, a vendégek kispadjáról és a lelátóról is érkeztek a tüzesebb megjegyzések, ez a játékosokra is átragadt, ezt mutatja az 5 perc alatt kiosztott 4 sárgalap is. A játék képe azonban nem változott, sőt csapatunk vezetett több támadást, agilis szélsőink rengeteg fejfájást okoztak a vendégek védőinek.

Ilyen helyzetből érkezett harmadik gólunk is. Kosztolni vezette a labdát a védelemre, majd a kiugró Bucsai elé passzolt, aki a kapust megelőzve passzolt a hosszú alsóba az 56. percben. (3-0) A 66. percben a mi kapunkba gurult a labda, szöglet után vezettek kontrát a paksiak, és hajszálpontos kiugratást követően Somogyi passzolta el a labdát Debreczeni mellett, aki a mérkőzésen többször is bravúrral menteni tudott, de ebben a szituációban már verve volt. (3-1)

A hajrában több gól nem esett, így csapatunk 3-1-es sikernek örülhetett a Paksi FC ellen.

Pintér Tamás nyilatkozata: – Ma megmutattuk, hogy igenis van „foci” a csapatban. A védekezésünk egy-két szituációt leszámítva végig stabil volt, egységesek voltunk. Támadásban jól forgattuk a játékot, igyekeztünk kombinatívan játszani. Ami örömmel tölt el, hogy igazi csapat voltunk, és nagyon sok jó egyéni teljesítményt láthattunk.

A mérkőzés galériája a képre kattintva elérhető: