Tóth Barna ezüstérmes lett az élvonalban

A gödöllői nevelésű játékos tagja a történelmi sikernek, melyet a Kecskeméti TE csapata ért el az OTP Bank Liga 2022/23-mas kiírásában.

Tóth Barna első élvonalbeli szezonja emlékezetesre sikerült, a 28 éves támadó és csapata, a KTE a hazai bajnokságot minden tekintetben domináló FTC mögött ezüstéremmel zárt, mindezt úgy, hogy az utolsó fordulókig még az aranyért is versenyben álltak.

A szezon elején feljutó Lilák támadója a MOL Magyar Kupában is eredményes volt, kétszer lépett pályára és két gólig jutott.

A bajnoki szezonban 28 alkalommal volt kezdő, és 3 mérkőzésen csereként kapott lehetőséget, melyeken hatszor volt eredményes, melyeket sorra veszünk:

A 10. fordulóban az Újpest FC elleni vezető gól:

Majd következett ismét az Újpest, ezúttal Kecskeméten, ahol kétszer is eredményes volt a 2-2-es mérkőzésen. A találkozó másik főszereplője a szintén gödöllői nevelés Simon Krisztián volt, aki egy góllal és egy gólpasszal vette ki részét a döntetlenből.

Hazai pályán a 23. fordulóban a Vasas ellen fejjel volt eredményes:

A 27. fordulóban a ZTE FC ellen is betalált, a háromgólos siker utolsó találata fűződik a nevéhez:

A szezonbeli utolsó gólját a bajnok FTC elleni kétgólos siker során szerezte:

Gratulálunk Barnának a remek élvonalbeli idényhez, és sok sikert kívánunk a folytatáshoz!

fotó: Kecskeméti TE facebook