Schlemmer Balázs: „Kialakult egyfajta igény a fejlődésre”

A szezon végeztével U12-es csapatunk vezetőedzőjével, Schlemmer Balázzsal beszélgettünk a tapasztalatokról, és az elmúlt idény egészéről.

– Hogyan értékeled a szezon egészét?
– Mint egy hullámvasút olyan volt az egész szezonunk. Bárki ellen képesek voltunk minőségi futballt kivinni a pályára, de sajnos ugyan ez fordítva is igaz volt. Viszont, ahogy a gyerekek, úgy én is rengeteg tapasztalatot szereztem, amit a jövőben hasznosítani tudunk mindannyian.

– Mik voltak a legmeghatározóbb momentumok, mérkőzések, akár pozitív vagy negatív irányban?
– Nehéz lenne 1-1 momentumot kiemelni a szezonból, mert érzelemdús volt. Voltak negatív élmények, de azt gondolom csapatként elkezdtük megtanulni, hogyan lehet ezeket pozitívan felfogni, hogy a jövőben mint egy tanulási folyamatként éljük meg, és profitálni tudjunk belőle. Volt sok pozitív élmény is, bízom benne, ezek szépen lassan a gyerekekben is megragadnak, és el fogják hinni amit mindig mondok neki, hogy bárki ellen képesek extra futballt kivinni a pályára.

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást a szezon során?
– Nagyon ügyes játékosok távoztak nyáron kiemelt akadémiákra, így a csapat gerincét újjá kellett építeni. Szerencsére jó képességű új játékosok érkezetek, akiket sikerült nagyon jól beintegrálni a csapatba. A régebb óta itt játszók szerencsére jól fogadták őket, és így szépen lassan elkezdtünk igazán csapatként futballozni.

– Miben fejlődött legtöbbet a csapat?
– A legtöbbet nem a pályán, hanem pályán kívül fejlődtek. Amennyire volt lehetőségem, igyekeztem minél több visszajelzést adni azoknak a játékosoknak a teljesítményéről, akik edzések előtt vagy után megkerestek. Szépen lassan, egyre több játékos fordult hozzám, hogy miben tudna még fejlődni, vagyis kialakult egyfajta igény a fejlődésre. Azt gondolom, ez az egyik legfontosabb dolog, amit át tudtam nekik adni idén.

– Miben kell leginkább fejlődni a csapatnak a következő idényben?
– Egyénileg kell a játékosoknak nagyon sok időt eltölteni az edzéseken kívül is a futballal. Fontos, hogy minél többet gyakoroljanak és minél több plusz labdaérintésük legyen.

– Van olyan játékos, akit kiemelnél az idényben nyújtott teljesítménye okán?
-Volt 3-4 olyan játékos, akik szépen lassan húzóemberei lettek a csapatnak. Sőt, ha úgy hozta az élet, az U13-mas csapatban is megállták a helyüket. Összességében, azt gondolom, hogy mindenkit magához képest kell viszonyítani, és voltak olyan játékosok, akik nagyon sokat fejlődtek magukhoz képest. Nem tudnék 1-1 játékost kiemelni, mindenkit megemlítenék, mert magához képest, mindenkinek sikerült fejlődnie.

– Mit üzensz a játékosoknak az idény lezárultálval?
– Pihenjenek és focizzanak sokat, és ne felejtsék el amit Egerben a döntő után mondtam nekik. Ha arra emlékezni fognak, akkor napról napra, azért fognak felkelni, hogy fejlődjenek és elérjék a céljaikat. Szeretném megköszönni a vezetésnek a támogatást, Sipeki Istvánnak, hogy sikerült a gondolataimat a földön tartania. Dobránszky Laurának a mozgásfejlesztést, mert olyan terepen tud segítséget nyújtani amiben eddig volt lemaradásunk. Köszönöm a szülőknek az egész éves segítséget és támogatást amit nyújtottak a csapatnak. Nem utolsó sorban Patkovics Bencének aki remek képekkel árasztja el minden hétvégén a közösségi média felületeit. Legvégül barátnőmnek, Rojkovics Viviennek, aki sok mérkőzésre kísért el minket és intézte a technikai feladatokat, hogy nekem ne kelljen bajlódnom vele, és 1-1 rosszabb mérkőzés után elviselte az egész hétvégés agyalásaimat. Kívánok mindenkinek kellemes pihenést sok szép élményt a nyárra és rengeteg labdaérintést!