Reznek D.: „Szeretnénk a saját akaratunkat érvényesíteni”

Csapatunk támadója értékelte a szerdai mérkőzést, és osztotta meg várakozásait a MOL Magyar Kupa mérkőzéssel kapcsolatban.

– Három pontot szereztünk a Biatorbágy ellen, milyen volt belülről a mérkőzés?
– Szerencsére a három pontot otthon tudtuk tartani, ez a győzelem később nagyon értékes lesz. A Biatorbágy nem könnyű ellenfél, ezért azt várom, hogy a későbbiekben több csapat orra alá borsot fognak törni. Az eredmény valahol tükrözi a játék képét, volt nekik is helyzetük és nekünk is, talán nekünk több, illetve többször is lezárhattuk volna a mérkőzést, de sajnos ez nem sikerült. A következő meccseken ebben kell majd javulást mutatnunk, bízom benne, hogy a frissességgel jönnek majd a gólok is.

– A látottak alapján kényelmesebb is lehetett volna a győzelem, mi kell ahhoz, hogy a jövőben a pályán látott különbségek eredményben is realizálódjanak?
– Ahogy említettem, a helyzetkihasználásunkon javítani kell, egyébként nincs probléma ezzel a bajnokságnak ezen szakaszában, mindenki azon dolgozik, hogy hamarosan elinduljon a „gólgépezet”, és onnan tényleg nehéz lesz ellenünk mit kezdeni.

– A PVMI „Utazás az ismeretlenbe” jelzéssel illette a sorsolást a MOL Magyar Kupában, mennyire nehéz egy teljesen idegen csapatra felkészülni?
– A szövetség találó címet adott a mérkőzésnek. Nem ismerjük a közeget, illetve az ellenfelet, de ők sem minket, szóval nagy hátrányt nem látok. Van egy elképzelésünk arról, hogyan fog kinézni a játék képe. Szeretnénk a saját akaratunkat érvényesíteni, erre készülünk, minden másra pedig a pályán tudunk majd reagálni.

– Komoly NB-s rutinnal rendelkezik ellenfelünk több játékosa, mi lehet a kulcs egy ilyen tapasztalt játékosokat felvonultató csapat ellen?
– Egy lépést hátra lépnék és azzal kezdeném, hogy a saját tapasztalataim alapján ritka Magyarországon az olyan közeg, mint a gödöllői. A társaság magja már sokadik éve együtt játszik, jómagam is a negyedik szezonomat kezdtem meg, tehát összeszokott csapatunk van. Az amatőr futballban szerződések nélkül a játékosok sokszor jönnek-mennek fél- egy évente, emiatt a vezetőknek sem érdekük energiát belefektetni abba, hogy egyben tartsanak egy közeget. Gödöllőn Rózsavölgyi Sándor klubigazgató más utat képvisel, és ha a szerencse is mellénk áll, ez a különbség vasárnap is meg fog mutatkozni.