Magabiztos győzelem a listavezető ellen

Háromgólos győzelem a 26. forduló rangadóján.

Gödöllői SK-Vecsési FC 3-0 (2-0)

Gödöllői SK: Németh – Nagy B., Hevesi, Bartucz, Balogh – Reznek, Győrfi, Tóth-Ilkó – Abért M., Koziorowski, Barabás.

Kispad: Tóth K., Miknyóczki (Barabás, 86.), Dolhai (Reznek, 80.), Mertse (Koziorowski, 78.), Halmos (Tóth-Ilkó, 90.), Richter (Abért, 85.), Hámor.

Sárga lap: Győrfi (50.)

Gólszerző: Reznek (13.), Koziorowski (20.), Mertse (89.)

Csapatunk az éllovas Vecsést fogadta a bajnokság 26. fordulójában. Ellenfelünk remek, 9 meccses győzelmi szériában érkezett Gödöllőre, míg csapatunk hullámzó teljesítményt nyújtott ebben az időszakban, de az elmúlt két mérkőzésen 10-2-es gólkülönbséget hozott (4-1 a Dunaharaszti, és 6-1 a Nagyáta ellen).

A mérkőzés ennek megfelelően kezdődött, mindkét csapat igyekezett támadni, így közönségszórakoztató mérkőzésre volt kilátás, melynek első kulcsmomentumát mi irányíthattuk. A 12. percben a vecsési kapus, Bonica indult meg egy keresztberúgott labdára, de a büntetőterületen kívül fogta a labdát. A játékvezető csak sárgával jutalmazta a kapust, az így megítélt szabadrúgást 17 méterről Reznek Donát lőtte a bal alsóba. (1-0)

A gól feldobta csapatunkat, és percekkel később rá is tudtunk kontrázni. A 20. percben Barabás használta ki a hazai védő határozatlanságát a tizenhatos sarkánál, belepöckölt a labdába, ami Koziorowski elé került, centerünk pedig csellel elfektette a kapust, és az így üresen tátongó kapuba passzolt. (2-0)

A folytatásban feszült lett a légkör, több elkésett belépő, kemény odarúgás történt, melynek szenvedő fele főleg csapatunk volt, de ezen felül eseménytelenül zajlott az első játékrész tövábbi időszaka.

A szünet után ismét mi kezdeményeztünk, másodpercekkel a sípszó után már lövésekkel próbálkoztunk, de ezeket vagy középre lőttük, vagy a kapu mellé. Ellenfelünknek – akiknél a bajnokság két jelenlegi legjobb gólvágója is játszott – egy kiemelkedő helyzetet hagytunk, amikor Németh Máté és Hevesi Milán közös erővel tudott tisztázni egyértelmű gólhelyzetben.

Csapatunk ahogy megszokhattuk, az utolsó percig hajtott, és ennek az eredménye is meglett. Mertse Ábel kapott remek ütemű kiugratást Dolhai Gergőtől, támadónk pedig kapura tört. Több opciója is volt, hiszen balján üresben is érkezett csapattárs, de 16 méterről elemi erővel lőtt a bal felsőbe Ábel, beállítva ezzel a végeredményt. (3-0)

A győzelemmel – és a többi eredmény alakulásával – szorosabb lett az élmezőny, ötre csökkent a különbségünk a második helyezett Dunaharasztival szemben, akihez a 27. fordulóban látogatunk.

Győri Zoltán a következőképpen nyilatkozott a mérkőzés után: – Nagyon jól felkészített csapat a Vecsés, kimondottan jól képzett játékosokkal a soraikban. Nehéz meccsre számítottunk, hiszen tavasszal meggyőző teljesítményt nyújtva megnyerték az összes mérkőzésüket. A csapatunkat nagyon nagy dicséret illeti, hiszen koncentráltak tudtunk maradni végig, e mellett eredményesen játszottunk, és pluszban még a közönségünket is ki tudtuk szolgálni a három szerzett gólunkkal. A szurkolóink igazi rangadó hangulatot teremtettek, amit ezúton is köszönök nekik. Kollégámnak Szűcs Lajosnak gratulálok az eddig elért eredményeihez a csapatával és további sok sikert kívánok a hátralévő meccsekhez.

A mérkőzés galériája a képre kattintva elérhető: