Laveczky Kristóf az MTK Budapestben folytatja.

Kristóf a tavalyi U15-ös bajnokcsapat tagjaként bizonyíthat a fővárosiaknál, átigazolása pedig új távlatokat nyithat tehetségközpontunk számára.

A legtöbb átigazolás tehetségközpontból magasabb szintre már fiatalon, 8-12 éves korban megtörténik, azonban vannak olyan esetek, amikor erre tovább kell várni. Kristóf kvalitásának, hozzáállásának, illetve egyesületünk szakmai munkájának köszönhetően ezzel az átigazolással fontos visszajelzést kaptunk: az általunk képviselt szakmai munka, és a játékos fejlődése kiteljesedhet későbbi átigazolásban is.

Kristóf esetében is ez történt, hiszen U15-ös korban igazolt az MTK Budapesthez, ahol az U16-os csapatban kezdte meg a felkészülést, sőt a spanyolországi nemzetközi edzőmérkőzéseken rengeteg játékpercet kapott, a Levante elleni győzelemnél végig a pályán volt.

Az átigazolással járó papírmunka lezárultát követően kérdeztük Kristófot az elmúlt időszakról:

– A felkészülést a felnőtt kerettel kezdted meg, majd napokkal később már az MTK-nál voltál próbajátékon, hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

– Először is nekem nagyon sokat segített a felkészülés megkezdése a felnőtt csapatnál, hiszen így már úgy tudtam menni próbajátékra, hogy volt sok edzés a lábamban. Ha csak a saját korosztályommal vághattam volna bele az edzésekbe, akkor ezt nem mondhatnám el.

– Mikor konkretizálódott az MTK megkeresése, kellett-e gondolkodni az elfogadáson?

– A felnőtt csapat második edzőmérkőzése végén Tóth Balázs es Rózsavölgyi Sándor mondta, hogy lenne lehetőségem kipróbálni magam magasabb szinten. Mindig is nagy terveim voltak a focival kapcsolatban, így nem volt kérdés számomra, hogyan döntök.

– Milyen az új csapat, hogy sikerült a beilleszkedés?

– Nagyon jó az új csapat. Mindenki nagyon befogadó és segítőkész a játékosoktól kezdve a stábig. Úgy gondolom, már sikerült beilleszkednem az új közegbe.

– Milyen volt a spanyolországi torna, hogy érezted magad?

– A spanyolországi tornát én egy nagyon jó lehetőségként fogtam fel, hogy megmutassuk magunkat külföldön is. Nagyon jól szerepeltünk, három mérkőzésből kettőt megnyertünk és egyszer játszottunk döntetlent. Imádtam minden pillanatát a túrának.

– Üzensz-e valamit a gödöllői csapattársaknak, edzőknek?

– Azt szeretném nekik üzenni, hogy nélkülük ez nem valósulhatott volna meg, rengeteg tudást, élményt, barátot szereztem a gödöllői éveim alatt, köszönök mindent!

Sok sikert kívánunk az MTK Budapestben, Kristóf!