Kupagyőztes! Kupagyőztes!

Csapatunk a Felsőpakony elleni négygólos sikerrel a Pest Megyei Kupát is elhódította, ezzel két év alatt a megyei első osztály mindhárom megszerezhető trófeáját bezsebeltük.

Felsőpakony KSE-Gödöllői SK 0-4

Gödöllői SK: Tóth K. – Nagy B., Bartucz, Hevesi, Balogh B. – Dolhai, Tóth-Ilkó, Győrfi – Barabás, Koziorowski, Mertse.

Kispad: Németh, Reznek (Tóth-Ilkó, 81.), Halmos (Győrfi, 89.), Richter (Nagy B., 84.), Dékány (Koziorowski, 84.), Hámor, Abért M. (Dolhai, 73.)

Gólszerző: Barabás (12., 82.), Koziorowski (20.), Mertse (90.)

Felnőtt csapatunk hosszas kupamenetelés után jutott be a kupadöntőbe, ahol – a héten másodjára, hiszen a bajnokságban napokkal korábban már megmérkőztünk velük – a Felsőpakony KSE volt ellenfelünk.

A mérkőzést ismét profi szervezés előzte meg a Pest Vármegyei Igazgatóság munkatársai által, így a játékosoknak csak a mérkőzésre kellett koncentrálni.

Csapatunk úgy kezdte a mérkőzést, ahogy Felsőpakonyban a bajnokit abbahagyta, és rögtön kezdeményezően léptünk fel, aminek a 12. percben meglett az eredménye. Egy tökéletes szögletet követően Barabás hagyta ott védőjét, és zavartalanul fejelt a jobb alsóba. (0-1)

A folytatásban a pakonyiak előtt is adódott lehetőség, de Tóth Kristóf tökéletes ütemben jött ki a hosszan megtolt labdára, így hatástalanítva a ziccert. Percekkel később pedig ismét kispadunk ugorhatott fel örömében, amikor Koziorowski a büntetőterület oldaláról végezhetett el szabadrúgást, ami ellenfelünk kapujában kötött ki. (0-2)

A második gól után a lendület megmaradt, bár a nagy meleg rányomta bélyegét a játék képére, így a szünetig nem változott az eredmény. A félidei pihenő után továbbra is mi kezdeményeztünk, kerültünk helyzetekbe, de az újabb gólokra a cserék által felfrissített csapat volt képes. Először Barabás talált a pakonyi kapuba (0-3), majd a hajrában a kupagyőzelem mellé a gólkirályi címet is Gödöllőre juttattuk, amikor Richter beadását Mertse fejelte a kapuba (0-4), megszerezve 7. találatát a sorozatban, mindezt 4. kupameccsén.

A lefújásig az eredmény nem változott, így csapatunk az előző idény bajnoki címe és az idei szezon szuperkupagyőzelme mellett immáron egyesületünk első Pest Megyei Kupacímet és megszerezte, ezzel pedig a kétéves időszakban a megyei „mesterhármast” is beteljesítve.

Győri Zoltán értékelője: – Nagyon fontos volt ez a Pest Megyei Kupa az egyesület számára, hiszen mindez idáig nem sikerült ezt sem elhódítani. Boldog vagyok, hogy ez most megvalósult. A Felsőpakony első félidei defenzív játékát sikerült két pontrúgással feltörni a mérkőzés elején. A biztos vezetésünk és a nagy meleg miatt a második félidőben kicsit belekényelmesedtünk a meccsbe. A védekezésünk stabil maradt, de a támadójátékunk lassú és körülményes lett. A cseréket követően aztán újra erőre kaptunk és szereztünk még két akció gólt, amivel magabiztosabbá tettük a végeredményt. Köszönöm a stáb és a játékosok hozzáállását, teljesen megérdemelt volt a győzelmünk. Nagyon nagy köszönet jár a szurkolóinknak is, akik mind hazai pályán, mind pedig idegenben folyamatosan bíztatják a csapatunkat. Gratulálok a Felsőpakonynak, hogy komolyabb ellenfeleket is sikerült legyőzniük a kupában és eljutottak a döntőig. Sok sikert kívánok nekik a bennmaradáshoz!

Gratulálunk a szervezéshez az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóságának, akik az előző idényhez hasonlóan ismételten parádés kupanapot tartottak mind férfi, mind női szakágban.

A mérkőzés képgalériája IDE KATTINTVA elérhető, míg az ünneplés képei IDE KATTINTVA elérhetőek.