Egyesületünk két kiemelkedő játékosa és edzője, Králik Fanni és Balogh Bálint is részese volt az Európai Egyetemi Játékoknak (European Universities Games). Fanni futsalban, míg Bálint nagypályás futballban szerepelt.

Králik Fanni (középen) így értékelte a lengyelországi Lódzban szervezett tornát: – 2022-ben MEFOB győztes lettem az ELTE női futsal csapatával. Minden országban az egyetemi bajnok csapat vehet részt az Európai Egyetemi Játékokon (Europian Universities Games). Az ELTE nem tudta vállalni az indulást, így helyette a TE indult. “Leigazolhattak” minket, így többen is csatlakoztunk a győztes csapatból. Nagyon színvonalas futsal mérkőzéseken vettünk részt, erősebb mérkőzéseink voltak, mint a női NB1-ben. Játszottunk Németországgal, Portugáliával, Szlovákiával, Lengyelországgal és Norvégiával. Úgy gondolom, hogy minden mérkőzés szoros volt, sok új izgalmas élményekkel lettünk gazdagabbak. Örülök, hogy részese lehettem az egyetemi “EB”-nek, emellett a csapat 13 góljából 7-et én szereztem, és 2 gólpasszt adtam. Így harmadik helyre kerültem az EUG góllövőlistáján.

Balogh Bálint gondolatai az Egyetemi Játékokról: – Az indulás előtt 1-2 nappal, hirtelen jött ez a lehetőség – Králik Fanni révén -, mivel az egyik játékos nem tudott kiutazni. Bár a Metropolitan Egyetemre járok, csatlakozhattam a TE csapatához. Színvonalas, nehéz meccseket játszottunk, a selejtezőn csoportelsőként jutottunk tovább, végül a középmezőnyben végeztünk. Játszottunk Norvégiával, Spanyolországgal, Ukrajnával. Erős csapatok voltak az ellenfeleink, technikás játékosokkal. A TE csapatában nagyon jó volt az összhang, tehetséges játékosokat ismertem meg, és egyből befogadtak. Hálás vagyok, hogy a csapat edzője, Prukner László ekkora bizalmat szavazott nekem, és minden meccsen kezdőjátékosként kaptam lehetőséget, összesen kb. 450 percet játszottam. Nagyon jól éreztem magam, sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Örülök, hogy éltem a lehetőséggel, és részt vehettem az idei Európai Egyetemi Játékokon.