Információk a Pest Megyei Kupadöntőről

Az alábbiakban összegyűjtünk minden fontos információt a vasárnapi fináléról.

Immáron hagyományosan egy napon szervezi az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a női és a férfi kupa fináléját. Az előző idényben női csapatunk miatt voltunk érdekeltek, míg idén férfi felnőtt gárdánk száll harcba a serlegért.

MINDEN A KUPANAPRÓL:

Az Igazgatóság idén is többoldalas, színes kiadvánnyal készül, melynek egésze a képre kattintva elérhető:

AKIK A SÍPOT FÚJJÁK…:

A mérkőzés játékvezetője Laczkó Zoltán lesz, segítői Berki András illetve Kara Pál. A kispadoknál Tóth Szabolcs fogja segíteni a játékvezetői csoport munkáját.

HA NEM TUDTOK OTT LENNI:

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is élő videós közvetítéssel készülnek a mérkőzésről. A kommentátori pozíciót az idei kiírás fináléjában Boér Gábor, a Magyar Kupa győztes ZTE FC vezetőedzője foglalja el.

A finálét itt lehet követni:

CSAPATUNK ÚTJA A DÖNTŐBE:

Az első fordulóban erőnyerőként nem léptünk pályára, majd a második fordulóban Kistarcsára utaztunk, ahol kétgólos győzelemmel – Richter és Barabás találatával – jutottunk a harmadik körbe. Itt Csömörre látogattunk esti mérkőzésre, ahol korai hátrányt kellett ledolgozni, de Tóth-Ilkó és Barabás góljával ezt is sikerrel vettük.

A negyedik fordulóban az előző kiírás ezüstérmeséhez, a Pomázra látogattunk, és 1-5-ös győzelemmel folytattuk a kupaszereplést hála Gólya, Mertse (2), Dolhai és Thoma góljának. Ezt követően Szentendrén vendégszerepeltünk, ahol Mertse triplájával léptünk az elődöntőbe 1-3-mas győzelemmel.

A legjobb négy között a Dunaharaszti otthonába látogattunk, és nyertünk 1-4-re. Hámor bombája, majd Mertse újabb kupagólja – amivel holtversenyben vezeti a góllövőlistát a kupakiírásban – kétgólos előnybe juttatott minket az első félidőben, a fordulás után Koziorowski és Balogh találata biztosította be a győzelmet, és a helyünket a fináléban.

HOL, MIKOR…:

A kupadöntőt 2023. 05. 21-én vasárnap rendezik Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban.

A belépés ingyenes!

A kupanap programja:

14:00: kapunyitás – a belépés ingyenes
14:30: 10. Football Factor Pest Megyei Női Kupa-döntő (Valkói KSK – Vácrátót KSE)
17:00: 16. Football Factor Pest Megyei Kupa-döntő (Felsőpakonyi KSE – Gödöllői SK)
17:50: a női döntő ünnepélyes díjátadása
19:00: a férfi döntő ünnepélyes díjátadása (hosszabbítás esetén kb. 19:45)

PARKOLÁS, BELÉPTETÉS:

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság tájékoztatása alapján a következő szektor(ok) lettek kijelölve egyesületünk szurkolóinak:

Parkolási útmutató a mérkőzésre érkező szurkolóknak:

Fotó, Forrás: MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság, Sportszelet Online.