Győzelem az MTK Budapest II ellen

Sikerrel vettük a partneregyesületünk második csapata elleni edzőmérkőzést.

Gödöllői SK-MTK Budapest II 3-1 (1-0)

A mérkőzés galériája.

Gödöllői SK: Németh – Balogh, Hevesi, Abért, Nagy B. – Bartucz, Győrfi, Tóth-Ilkó – Reznek, Mertse, Barabás.

Kispad: Szaszovszki, Dolhai, Richter, Dóra, Hámor, Berczi, Koziorowski, Dékány.

MTK Budapest II: Balázs – Anokye, Molnár K., Béres, Kákonyi – Stumpf – Ebot, Hegedűs, Herczeg, Vas M. – Kenesei.

Kispad: Szolár, Velicskó, Antal, Fischl, Farkas, Pálvölgyi, Weisz M.

Gólszerző: Reznek (29.), Mertse (70.), Dolhai (81.) ill. Vas (78.)

Felnőtt csapatunk soron következő ellenfele partneregyesületünk, az MTK Budapest második csapata volt. Kanta József fiai idén átalakult kerettel vágnak neki a bajnokságuknak.

A mérkőzést jól kezdtük, többször helyzetbe kerültünk az első 20 percben, de gólig nem jutottunk el. Ez a 29. percben változott, amikor Anokye rúgta fel Balogh Bálintot, a megítélt büntetőt – az ivószünet után – Reznek Donát magabiztosan értékesítette. (1-0)

A gól után sem változott a meccs képe, veszélyesebben játszottunk, de a vendégek kapusa többször magabiztosan védett.

A félidőt követően is kezdeményezően léptünk fel, az 54. percben Hevesi szöglete Tóth-Ilkó térdéről perdült kapura, de a félidőben beálló Szolár a gólvonalon megfogta a labdát.

Ezt követően nagyobb nyomást helyeztek ránk a kék-fehérek fiataljai, de az újabb gólt mi tudtuk megszerezni, amikor Reznek tökéletesen belsőzte félpályánál a labdát Mertse elé, Ábel fizikai fölényét kihasználva ziccerbe került, és a csereként beálló Velicskó mellett a kapuba lőtt. (2-0)

Percekkel később szépített az MTK, Vas Milán nagyjából 20 méteres átlövése talált utat a jobb alsóba. (2-1)

Három perccel később azonban visszaállítottuk a kétgólos előnyt, Dolhai kísérletezett 20 méterről, a labda átjutott az MTK kapusának lábai között, ezzel középpályásunk megszerezte harmadik gólunkat. (3-1)

A lefújásig az eredmény nem változott, így csapatunk győzelemmel vette az utolsó előtti felkészülési mérkőzését.

Molnár Zoltán értékelője: – Nagyon tetszett a csapat teljesítménye, ahogy a szombati – Vasas elleni – mérkőzést, úgy a mostani eredményt sem értékeljük túl, azonban ez jó visszajelzés a csapat munkáját illetően. Gratulálok a fiúknak, és sok sikert kívánok az MTK-nak a bajnokságra.