Fordulatos mérkőzésen, az utolsó percekig kiélezett találkozóval kezdtük a meccsterhelést.

Gödöllői SK-Újpest FC II 2-1 (1-0)
Képgaléria IDE kattintva elérhető.
Gödöllői SK: Németh – Balogh B., Hevesi, Abért M., Nagy B. – Dolhai, Reznek, Győrfi – Mertse, Koziorowski, Barabás.
Kispad: Szaszovszki, Dékány, Varró, Hámor, Richter, Tóth Cs.
Gólszerző: Reznek (40.), Mertse (84.)
Felnőtt csapatunk első edzőmérkőzését az Újpest FC második csapata ellen játszotta. Három hiányzónk volt, Tóth-Ilkó Áron, Bartucz Martin és Dóra Gergely személyes okok miatt nem tudtak jelen lenni a mérkőzésen.
Csapatunk jól kezdte a találkozót, az első sípszótól dominánsan, kezdeményezően játszottunk. A harmadik percben Reznek lőtt a kapu mellé, majd a hatodikban Mertse tolta a labdát középen, de lövését a kapus hárítani tudta.
A 12. percben Némethnek kellett védenie ellenfelünk jobboldali támadását követően, majd Koziorowski távoli lövését mentette szögletre az újpesti kapus.

Dolhai is próbálkozott, 18-20 méterről lőtt, a vendégek hálóőre a felsőléc alól tolta ki látványos mozdulattal a labdát. A félidő hasonló mederben zajlott tovább, többször kísérleteztünk, de az újpestiek is többször jóütemű támadásokat vezettek. A nyomás, amit a vendégekre helyeztünk a 40. percben érett góllá. Barabás ívelt középre a jobb szélről, Mertse középre fejelte a labdát, ahol Reznek kapásból a hosszú alsóba passzolt. (1-0)
A második félidőben ellenfelünk sorcseréjének is köszönhetően erőnlétileg kicsit fölénk tudtak kerekedni, és az 59. percben egyenlíteni is tudtak, a vendégek tizennyolcasa csapott le egy eladott labdára, és ziccerben a kapus mellett a bal alsóba passzolt. (1-1)
A hajrában felpörögtek az események. A 84. percben Barabást húzták-lökték a tizenhatoson belül, amiért jogos büntetőt kaptunk. A pontrúgáshoz Mertse állt oda, és elemi erővel a kapuba lőtt. (2-1)

Egy perccel később ismét ziccerben tört ki az Újpest, de Szaszovszki ziccerben hárított – és ez még nem is a vége volt az izgalmaknak -. Három perccel a mi büntetőnk után a vendégek is tizenegyeshez jutottak, amit az újpesti tizenhármas középmagasan kapusunk jobbja felé lőtt. Szaszovszki érezte az irányt, így a büntetőt kiütötte, az ismétlést pedig a berobbanó Abért Márton és Nagy Barnabás blokkjának köszönhetően magához ölelte, megtartva egygólos előnyünket a találkozó végéig.
Molnár Zoltán értékelője: – Kiváló teljesítményt kaptam a csapat részéről a mérkőzés folyamán. A közös munka elején nem másodlagos az eredmény sem, így ezzel szintén elégedettek lehetünk, kiváló újpesti csapatot sikerült két vállra fektetnünk. Külön öröm számomra, hogy a héten gyakorolt elemekből és a kiosztott feladatokból viszontláttam a mérkőzésen, illetve az egyéni- és csapatteljesítmény kifogástalan volt, nem is kívánok ezért egyénileg senkit kiemelni, csapatszinten működtünk jól. Az első félidő kimondottan intenzív volt a csapat részéről, remek futballt is mutattunk be, több gólszerzési lehetőségünk is volt a gólunk mellett, a második félidőben pedig a stabilitásunk és az akaratunk az, ami dicséretet érdemel. Az egész heti munka kifogástalan volt, hétvégén remek felkészülési mérkőzéssel tudtunk zárni, gratulálok a csapatnak, és sok sikert kívánok az Újpestnek a felkészüléshez és a bajnoksághoz.