Győztes nélkül maradt az utolsó edzőmérkőzés, melyen négy gól született egyenlő elosztásban.

Csepel – Gödöllői SK 2-2
Gödöllői SK: Szaszovszki – Hámor, Bartucz, Abért, Nagy B. – Győrfi, Tóth-Ilkó, Dolhai – Reznek, Mertse, Barabás.
Kispad: Németh, Dóra, Dékány, Richter.
Felnőtt csapatunk utolsó edzőmérkőzését Csepelen játszotta. Keretünkből többen hiányoztak, ennek ellenére erős csapattal vágtunk neki a mérkőzésnek.

A találkozó kiegyenlítetten indult, egyik csapat sem vállalt felesleges kockázatot, és a másik hibájára várt inkább. Az első lehetőség előttünk adódott, Barabás kapott kiugratást, amit végül a visszaérkező védő blokkolni tudott szögletre.
Ellenfelünk főleg hosszú labdákkal operált, Szaszovszkinak volt néhány védenivalója, de komoly helyzetbe nem kerültek a vendéglátók.
Az első gólt a stabil játék után csapatunk szerezte meg, Mertse Ábel volt eredményes a félidő utolsó perceiben (0-1). A csavar még hátra volt ezek után, mert ellenfelünk büntetőhöz jutott, amit a félidő utolsó mozzanataként értékesítettek, így döntetlennel fordultak pihenőre a csapatok. (1-1)
A második játékrészben is hasonló mederben folyt a játék, két jó erőből álló csapat párharcát hozta a találkozó. Ebben a félidőben is mi szereztük meg a vezetést, a csereként beálló Dóra Gergely hajszálpontos kiugratását Barabás Ádám emelte át a kapus fölött. (1-2)

A dráma azonban ismét a végén jött, ellenfelünk egy alapvonali kavarodás után juttatta középre a labdát, amit az érkező csepeli játékos bepasszolt a kapuba, így hiába volt több veszélyes helyzetünk, a végén döntetlennel zártunk.
Molnár Zoltán értékelője: – Elégedett vagyok a csapat hozzáállását és teljesítményét illetően, javítandó tényező, hogy a félidők utolsó perceiben kaptunk gólt, illetve a kidolgozott lehetőségeket hatékonyabban kell befejezni, hiszen 2-1-nél több esélyünk is volt lezárni a mérkőzést. A csapat heti munkájával ismét elégedett vagyok, ezt zártuk le a szervezett, kiváló játékerőt képviselő Csepel elleni mérkőzéssel, akiknek sok sikert kívánok a felkészülés további részére és a bajnokságra.