A Biatorbágy elleni győzelem mellett a harmadik hely lett csapatunk zárópozíciója.
Gödöllői SK – Viadukt SE-Biatorbágy 4-2
Gödöllői SK: Németh – Nagy B., Hevesi, Bartucz, Hámor – Reznek, Győrfi, Tóth-Ilkó – Barabás, Koziorowski, Mertse.
Kispad: Tóth K., Miknyóczki (Barabás, 86.), Dolhai (Reznek, 78.), Halmos (Tóth-Ilkó, 88.), Varró, Dékány (Mertse, 86.), Abért M. (Győrfi, 86.)
Sárga lap: Barabás (24.)
Gólszerző: Reznek (9., 64.), Mertse (76.), Koziorowski (81.)
Felnőtt csapatunk utolsó bajnoki mérkőzése az idényben hazai pályán a Viadukt SE Biatorbágy ellen került sor. A szép búcsú mellett csapatunknak a győzelem volt elfogadható csak, hiszen ellenfeleink eredményétől függően még volt esélyünk a második helyre.

A mérkőzést ennek megfelelő lendülettel kezdtük, és a 9. percben már előnybe is kerültünk, amikor Reznek Donát tekert a jobb felsőbe 26-27 méterről. (1-0)
A következő percekben is veszélyesen játszottunk a kapura, de gólt ellenfelünk tudott szerezni, a 14. percben Tóth lövése pattant meg Hevesi hátán, így Némethnek esélye sem volt védeni az irányt váltott lövést. (1-1)
Az eredmény – és a játék képe – nem igazán változott az első játékrész végéig, többet támadtunk, de a kevés mozgás miatt nem alakultak ki igazán veszélyes helyzetek, vagy ellenfelünk kapusa bravúrral védett.
A fordulás után 19 percnek kellett eltelni a következő gólig, amikoris mi örülhettünk ismételten. Reznek állt a labda mögé 25 méterre a kaputól, szabadrúgása lepattant a kapus előtt, így nem lehetett védeni, Donát újabb szabadrúgásgóljával ismét előnybe kerültünk. (2-1)
Bő 10 perc múlva Mertse került fel a góllövőlistára, Nagy Barnabás készítette le a tizenhatos előterébe a labdát Rezneknek, akinek a lövése kipattant a kapusról, a labdára Mertse ért oda a leghatározottabban, és a rövid felsőbe bombázott. (3-1)

Öt perccel később Koziorowski is betalált, amivel társgólkirály lett a bajnokságban. Barabás kísérletezett, de eltörte a lövést, a labda így Kozi elé került, aki a kapuba passzolt. (4-1)
A mérkőzés utolsó mozzanata a Biatorbágyé volt, a 91. percben Hajagos látványos cselt követően került ziccerbe, és lőtt a bal alsóba, beállítva a végeredményt. (4-2)
Győri Zoltán értékelője: – Nagyon szépen zártuk a bajnokságot ezzel a győzelemmel. Meggyőző volt a teljesítményünk, a csapat nagyon motivált volt, hiszen benne volt a pakliban, hogy akár az ezüstérmet is meg tudjuk szerezni. Köszönöm a vezetőség egész éves támogatását, a stábunk alázatos munkáját és összetartását, a játékosoknak pedig a nagyszerű hozzáállását, kiváló teljesítményét. A szurkolók bíztatása és szeretete egész évben nagyon megható volt, örök hála érte. Gratulálok a Vecsésnek a bajnoki aranyhoz és a Harasztinak az ezüsthöz. Sok sikert kívánok nekik az osztályzóhoz!
